Önállóan és kapcsolódva

Ha nyomon követted a korábbi írásokat és elkezdted megfigyelni az életben a leírtakat, akkor hamar észrevehetted, hogy nem csak a partnered, de barátaid, munkatársaid és felettesed is remek társ lehet ahhoz, hogy rátalálj saját magadra.

Az út kezdetben sok buktatót tartalmaz. Hiszen egy teljesen más szemléletmóddal tekintesz innentől kezdve az emberekre és életedre. És ahogy az első piskóta megsütésétől sem leszel azonnal profi cukrász, itt is időre van szükség ahhoz, hogy egyre ügyesebben navigálj az életedben.

Elképzelhető, hogy eleinte átesel a ló túloldalára. Mikor már tisztán látod, miképpen függsz másoktól, felmerül benned igény, hogy mostantól kezdve mindent magadtól, önállóan oldj meg. Ilyenkor érezheted magad magányosnak és elveszettnek. De majd idővel ráérzel a helyes egyensúlyra.

Mikor közel engeded magadhoz az érzéseidet és megengeded magadnak, hogy át is éld őket, elkezd minden megváltozni. Felfedezed, azzal, hogy elnyomtad negatív érzéseidet és nem vettél róluk tudomást, pozitív érzelmeid intenzitásától is megfosztottad magadat. Hiszen nem működik szelektíven, hogy a negatív érzéseket letompítom, hogy ne fájjon, viszont a pozitív érzelmek változatlanok maradnak. Egyszerre tudjuk az összes érzésünket letompítani, aminek következtében bár nem élünk meg nagy fájdalmakat, de intenzív örömérzetünk sincs, elszürkül érzelmi életünk. Sebezhetőségünk felvállalásához és megmutatásához nagy bátorságra van szükségünk. És általa kaphatjuk vissza Életünket.

Amikor végigjárjuk a korában leírt folyamatot, akkor vállaljuk fel a döntést saját magunkért és az életünkért. Egyre inkább felnőtt, érett személyiségként viselkedünk.

Sosem késő elkezdeni igent mondani saját magunkra, akár párkapcsolatunkban, akár más kapcsolódásokban. Innentől kezdve a hűség is teljesen más értelmet nyer. Hiszen minden helyzetben saját magunkhoz kell hűségesnek lennünk. Ekkor megjelenik belső biztonságérzetünk és erősnek érezzük magunkat. Már nem mozgat minket környezetünk. Önállóak, függetlenek és erősek vagyunk. És ez az a pont, amikor valódi kapcsolódásaink lehetnek másokkal. Már nem vetítjük rájuk belső tartalmainkat, nem támasztunk velük szemben irreális elvárásokat. Képessé válunk meglátni mások valóját és arra is képesé válunk, hogy önmagunkat adjuk.

Senkit sem szeretnék abba az illúzióba ringatni, hogy innentől kezdve boldogan élünk, míg meg nem halunk. Akkor mi értelme rálépni erre a rögös útra? Az élet ugyanúgy fog történni, mint korábban. De mi már mások leszünk. A történések elveszítik pozitív vagy negatív előjelüket. Tapasztalásokká válnak, melyekben megélhetjük önmagunk teljességét, miközben folyamatosan megtapasztaljuk a belső derűt.

Mit kezdjek az ellenállásaimmal?

Akár a párkapcsolatodon keresztül kezdesz el foglalkozni saját magaddal, akár más okból szeretnél változtatni az életeden, biztos, hogy hamarosan szembesülsz az ellenállásaiddal.

Lehet már az elején jönnek a gondolatok, hogy „ez nekem úgy sem sikerül egyedül”, „erre nekem nincs időm”, „mi van, ha ez sem válik be”, „majd holnap foglakozom vele”. Ha pedig elindítottad a folyamatot és akár 1-2 sikert is elértél, akkor később találkozol ellenállásoddal. 

Párkapcsolati utazásod során lehet, hogy megijeszt bizonytalanságod olyan dolgok kapcsán, melyekben eddig teljesen biztos voltál. Azt gondolhatod, hogy ezt az érzelmi labilitást nem engedheted meg magadnak, hiszen a munkahelyeden teljesítened kell. Így „racionális érvekkel” gyorsan le is beszéled magad arról, hogy tovább folytasd a megkezdett utat. Mivel a kezdeti szembesülés folyamata nehéz, rosszul érzed magad és bekapcsolhat önsajnálatod. Akár attól is megijedhetsz, hogy ezzel tönkreteszel mindent és gyorsan elkezded győzködni magad arról, hogy nem is volt annyira rossz ez a kapcsolat abban a formában, ahogyan működött.

Mindegy is, hogy ezekkel az érzésekkel vagy az ellenállás más formáival találkozol. Ha nagyon őszinte vagy magadhoz, akkor rájössz, hogy bármikor új dologba kezdtél bele, mindig ugyanazokkal az ellenállásokkal találtad magad szemben.

Na de mit kezdhetsz velük? Az első lépés az ellenállások felismerése és tudomásul vétele. Ugyanis ellenállás nélkül nincs változás. Szerepe, hogy megvédjen a bizonytalantól, az ismeretlentől.

Ha már felismertük ellenállásunkat, ne próbáljunk neki ellenállni, ne nyomjuk el. Vizsgáljuk meg, hogy miben mutatkozik meg az ellenállásunk. Érdemes leírni a hozzá kapcsolódó érzéseket és gondolatokat. Ezáltal felismerhetjük, hogy milyen krízishelyzettől akar megvédeni bennünket. Erre legkönnyebben úgy jöhetünk rá, ha elképzeljük, milyen lenne az életünk az adott ellenállás nélkül. Így meghallhatjuk ellenállásunk üzenetét. Kezeljük ellenállásainkat szövetségesként és működjünk együtt velük. Így nagy segítségünkre lehetnek az önmagunk felé vezető úton.

Mit is érzek valójában?

Gyerekként megtanultuk környezetünktől, hogy mit szabad tennünk és éreznünk és mit nem. Figyeltük, fürkésztük őket és ami mosolyt csalt az arcukra, azt megjegyeztük, ami nem tetszésüket váltotta ki, azt elkerültük. Megtettünk mindent azért, hogy szeressenek bennünket. És ez a legtöbb embernél élete végéig így marad.

Mindez az érzelmeinkkel is hasonlóan történt. Hányszor hallhattuk, hogy „Egy kislánynak mindig kedvesnek kell lennie!” vagy fiúként: „Csak nem fogsz pityeregni, mint egy lány!”. Ezért a lányok többsége elfojtja dühét és agresszióját, mert az ellenkezik a paranccsal. És később csodálkozunk, a nők miért válnak annyiszor áldozattá. Nem hogy nem tanulták meg a nők, miképp álljanak ki saját magukért vagy éppen védjék meg magukat, majd hogy nem le lettek erről nevelve. A férfiaknál az „erősnek kell lennem” parancsa lehetetlenné teszi, hogy találkozzanak saját fájdalmaikkal, szomorúságokkal, nem hogy még ki is mutassák azokat.

Persze valamiképpen mindig reagálni kellett a helyzetekre, de mivel agresszív nem lehettem, hát hisztiztem, vagy mert nem sírhattam el magam, megsértődtem.

A tudatosulási folyamatban amit megtalálhatunk, azok a valódi érzéseink. A felszínről elindulhatunk a mélyebb tartalmak felé. Ebben a szakaszban nagy segítség lehet egy terapeuta, aki jól célzott kérdésekkel elvezet bennünket valódi érzéseinkhez. Ezután pedig biztonságos terepet nyújt, hogy ezeket megéljük és kifejezzük. Mert a következő lépés az érzéseink kifejezése partnerünk felé.

Felfedezhetjük sok helyzetben, hogy valamilyen elgondolást csak azért fogadtunk el, egy helyzetre csak azért reagáltunk adott módon, hogy a partnerünk elfogadjon és szeressen. De amikor tisztába kerülünk saját érzéseinkkel, már nem tudunk önmagunkhoz hűtlenül reagálni.

Ekkor pedig felismerjük azt is, hogy miket vetítettünk ki a partnerünkre. A partnerünkkel folytatott küzdelem sok esetben a bennünk folyó küzdelmek kihelyezése, saját magunkkal való szembesülések elkerülése. Amint ezek világossá válnak, számtalan problémánk megszűnik a partnerünkkel, akit képessé válunk úgy látni, mint előtte még soha. 

Találkozás önmagaddal a párkapcsolatodon keresztül 2.

Amikor elkezded a tudatosulás folyamatát, idővel meg fogsz döbbeni. Ugyanis rájössz, hogy ez az egész nem a párkapcsolatodról, még csak nem is a párodról, hanem Rólad szól. Saját szeretetedet erősíted, mégpedig Önmagadban.

A fókuszod átkerül Magadra. Ahelyett, hogy azt vágnád partnered fejéhez, hogy „Már megint érzéketlen voltál és megbántottál!”, azt mondod, hogy „Nagyon fáj, amikor ilyeneket mondasz, mert azt érzem, hogy nem vagyok fontos számodra.”  Ezáltal az érzelmeidet tudatosítod Magadban és fogalmazod meg, nem pedig a másikat ítéled meg az elképzeléseid szerint.

Természetesen a viselkedésed nem fog egyik napról a másikra megváltozni. De immár teljesen másképp, Magadon tartva a fókuszodat veszel részt a vitákban. Szép lassan feltárul előtted a párkapcsolati szerepviselkedésetek. Ezek a viselkedési módok egy kaptafára működnek, mindig ugyanaz történik.

Az első lépések talán nehéznek tűnnek, hisz eddig azért viselkedtél úgy, ahogy, mert eszedbe sem jutott, miképp reagálhatnál másképp. Fontos tehát, hogy más perspektívából is ráláss Magadra. Ebben nagy segítség lehet egy őszinte barát vagy egy terapeuta.

A munka java viszont Rád marad. Neked kell figyelni Magadat, a megjelenő érzéseidet. Gyerekként, hogy megvédjük magunkat számtalan dologra leközönyösödtünk. Érzelmeink eltompultak, nem vagyunk tudatában a jelen lévő érzéseinknek. Tehát figyelmünket és észlelésünket egyre élesebbé kell tennünk. Ezt pedig senki nem képes elvégezni helyettünk. Nem kell hozzá sem külön idő, hely, másik ember és pénzbe sem kerül. „Csak” TE kellesz hozzá.

És mivel találkozhatsz, ha befele figyelsz? Ez lesz a következő cikk témája.

Találkozás önmagaddal párkapcsolatodon keresztül

Az eddigi írások kapcsán már képet kaphattál arról, hogy milyen szerepeket töltesz be a párkapcsolatodban. És azzal is szembesültél, hogy ha tartós változást szeretnél az életedben, akkor Neked magadnak kell változnod.

Miképp kezdj neki a folyamatnak? Első lépésként tisztázd magadban a jelenlegi helyzetedet. Őszintén nézd meg, hogyan érzed magad a kapcsolatodban. Sokszor csak akkor kötelezzük el magunkat a változtatás mellett, ha a szenvedésnyomás már szinte elviselhetetlen. Ez lesz a kiindulópont. Ezzel a döntéseddel felelősséget vállalsz saját magadért és az életedért, ami egyben azt is jelenti, hogy minden megváltozik. Készülj fel rá, hogy ez a változás számodra kedves dolgokat is érinthet. De ez csak átmeneti veszteség lesz a hosszú távú nyereség mellett.

Helyzeted tudatosítása és elfogadása nem lesz egyszerű. Ugyanis le kell mondanod arról az álláspontodról, hogy az a valóság, amit Te gondolsz a világról, másokról és saját magadról. Fokozatosan megkérdőjeleződik minden hitrendszered és meggyőződésed, egymás után tűnnek el a kapaszkodóid. Te pedig ott állsz azzal a kérdéssel a fejedben, hogy: Akkor ki is vagyok én? Ekkor pedig a figyelmed már saját magadon van és nem a partnereddel harcolsz. Így végre meghallhatod a szíved szavát, érezheted a fájdalmadat. És azt is megláthatod, hogy Te mit követtél el a partnered és önmagad ellen. Ez sok esetben magával hozza a megbánás érzését is.

A szembesülés minden esetben a szomorúság érzésével jár. Add át magadat ennek az érzésnek, engedd meg magadnak, hogy végre érezz. Adj utat a könnyeknek, ami megkönnyebbülést hoz és levegőhöz juttat. Végre találkoztál magaddal. Talán először éled meg, hogy valójában létezel. Ez a megélés megmutatja az erődet, aminek eddig nem is voltál tudatában és segít, hogy kitarts a folyamatban és túljuss a félelmeiden.

A következő cikkben megnézzük milyen lépések követik a tudatosulást.

Csak én változhatok

Lényegi változás csak akkor történhet a párkapcsolatainkban, ha mi magunk változunk és nem a partnerünkön vagy a kapcsolatunkon akarunk változtatni.

Ahhoz, hogy ki tudj lépni a szerepviselkedésből, szükséged van a másikra. Hiszen vele kapcsolatban jelennek meg a viselkedésmintáid és az érzelmeid. Így tudod őket felismerni, szembesülni velük és konfrontálódni.

Ez az időszak felerősítheti bizonytalanságodat, mivel a megszokott reakcióidat kell feladnod. Mivel más reakciót nem ismersz, úgy érezheted, hogy a sötétben tapogatózol. Éppen ezért ebben az időszakban rendkívül fontos lehet egy harmadik személy jelenléte. Részben azért, mert csak egy új nézőpont behozásával tudsz másképp rálátni magadra és a kapcsolatodra. Másrészt segíthet feltárni azokat a rétegeket és elfojtásokra, amikre jelenleg nincs rálátásod. Végül pedig támogathat is ebben a nehéz, átmeneti időszakban. Többek között ilyen harmadik személy lehet egy terapeuta.

Felmerülhet Benned a kérdés, hogy vajon mire mész azzal, ha csak Te kezdesz el foglalkozni Magaddal.  Mivel a kezdeti időszakban saját magadra kapsz rálátást, ezért ha csak Te jársz terápiára, már az is számtalan változást indukál. Gondolj csak bele, amint Te nem a megszokott módon reagálsz egy szituációban, a folyamat megakad. A partnered sem tudja így továbbvinni a megszokott szerepviselkedését és szükségszerűen másképpen fog ő is reagálni. A kulcs már nem illik bele a zárba.

Éppen ezért gyakran tapasztalható, hogy a partnerben bizonytalanságot kelt, ha a másik elkezd terápiára járni. Már nem kiszámítható a másik, nem várhatja Tőled az eddig megszokott reakciókat. Lehet, hogy eddig mindig csendes voltál, most viszont az asztalra csapsz vagy épp erősnek mutattad Magad, most viszont sírni lát. Ha ezzel nem tud mit kezdeni, akkor támadóan léphet fel a terápia ellen, ami érthető, a megszokott biztonságát érzi fenyegetve. Ilyenkor nagyon fontos, hogy kitartsunk és végigjárjuk az utat, mert lényegi változást csak így érhetünk el.

Úgy tűnhet, sokkal egyszerűbb, ha mindkét fél egyszerre dolgozik magán. De ez a felállás is rejthet buktatókat, ha elkezdenek „terápiásat” játszani. Ilyenkor ugyanis vagy kilép a helyzetből és kívülről reagál a terapeutát játszó fél vagy pedig egy rejtett gyerek-szülő játszma veszi kezdetét.

Amikor a külvilágon változtatsz

Mikor eljutsz arra a pontra, hogy kijelented, párkapcsolatod zátonyra jutott, két dolgot tehetsz. Az egyik, ha a külvilágban változtatsz, vagyis kilépsz a kapcsolatból. A másik, ha felfedezed, hogy ez egy lehetőség a változásra és komoly belső munkába kezdesz.

Ebben a cikkben az első eshetőséggel, tehát a külső változtatással foglalkozunk. Ez önmagában nem ítélhető sem rossz, sem pedig jó döntésnek. Valamikor valóban ez a legszerencsésebb választás. A döntés meghozatala magában hordozza azt a tényt, hogy a felek szembenéztek a problémákkal. Sokszor a két fél ekkor már nem képes egymás felé áramoltatni a szerelmet, nincsenek már türelemmel egymás iránt, hanem többnyire a fájdalmaikat élik meg.

Ezen a ponton a felek tulajdonképpen kilépnek a szerepviselkedésből. Ahelyett, hogy felismernék ezeket a viselkedésmintázatokat és kifejeznék a másik felé a belső érzéseket, mindezt a másikra vetítik. Sokkal nehezebb felismernem a bennem lévő dühöt és a mögötte meghúzódó érzelmeket és megfelelő formába öntve kimondani partneremnek. Ehelyett az érzésemet kivetítem a partneremre, így saját érzésemmel kerülök szembe és szenvedek tőle.

Sokan élnek abban az illúzióban, hogy ha megszabadulnak a partnerüktől, akkor elmúlnak a nyomasztó, fájdalmas érzések is. Ám ekkor szembesülnek azzal, hogy azok továbbra is megmaradnak és egyre nagyobb belső nyomást gyakorolnak az egyénre. Legtöbben a feszültség elvezetésére különböző módokat keresnek, ahelyett, hogy szembe néznének az érzéseikkel.

Így a magány lesz az, ami egyre elviselhetetlenebbé válik. Ekkor legtöbbször az egyik kapcsolat követi a másikat, vagy ismét elköteleződik az egyén egy kapcsolatban. És szembesül azzal, hogy mivel korábbi szerepviselkedésének gyökerei nem tárultak fel, az új kapcsolatban idővel épp ugyanúgy vagy ellentétesen viselkedik. Lényegi változás nem történt.

Összefoglalva, a kapcsolat lezárásával kimenekülsz abból, hogy viselkedésed gyökerét megtaláld, így mély és lényegi változás sosem történhet. Tulajdonképpen nem akarod feladni a szerepviselkedésedet.